Vissza a főoldalra
Címlap Tanácsadás Honlap ambulancia Blog A Dotkommentátor Kapcsolat
Dotkommentár
szolgáltatások

Tipofízis, avagy a bőség zavara

Győrfi Zsolt honlapja

2007.06.14.
Az sem jó, ha valakinek nincs egy képernyőt megtölteni képes mondanivalója, de az is zavarba ejtő lehet, ha olyan webhelyre kerülünk, ahol nagyon sok, különböző irányokba mutató információ fogad bennünket.

Győrfi Zsolt igen sokoldalú ember. Ugyanúgy otthonosan mozog a drámapedagógiában, mint a tipográfiában, a 3D modellezésben, vagy a fotózásban, de írni is szeret. Fantáziával és látható élvezettel készítette el honlapját is.
Szép honlap, de nem jó.Ami itt látható, sem nem személyes, sem nem szalmai (üzleti) honlap. Valami, a kettő között, ami ezért egyik szerepet sem képes betölteni. Személyesnek túl száraz, szakmainak túl szerteágazó.

Véleményem szerint legalább két honlapra lenne szüksége. Az egyik középpontjában a tervezői munka, a másikéban a színház állhatna. Lehetséges és érdemes a kettő között kapcsolatot teremteni - a kapcsolatot maga Győrfi Zsolt személye képezi - , de mindkettőt úgy kell elkészíteni, hogy a lehető legjobban megfeleljen a maga közönségének. Természetesen mindkét honlapnak külön címet (URL) kellene adni. Nem olyat, mint a mostani, hanem egyszerűt, kifejezőt, megjegyezhetőt.

A grafikai (tervezői) honlap elsődleges célja, hogy potenciális megrendelőinek bemutassa tervező portfólióját, referenciáit. Mellékesen helyet kaphatnak itt az ingyenes letöltések és a képeladás is, de meglátásom szerint nem ennek kelleme a középpontban lennie.

Egész más lenne a „színházi honlap” közönsége. Az eddigi tevékenység bemutatásán kívül a webhely kiváló alkalmat nyújtana szakmai közösségépítésre is. A honlapon keresztül tarthatnák a kapcsolatot egymással és a tanárokkal ez eddigi táborok résztvevői, itt kerülhetnének kapcsolatba velük az újabb érdeklődők. Mindenképpen javaslom tehát a színházi honlap „kinyitását.”

Néhány észrevétel röviden:

  • A témák szétválasztásával megszűnhetne a mostani, zavaró menümélység.
  • Szépek a saját készítésű gombok, de az átlagos képességű látogatóktól nem várható el, hogy azonnal meg is tanulja az ikonok jelentését. (Nekem nem sikerült.)
  • A fekete háttéren jól mutatnak a képek, tárgyak, rosszul olvasható a szöveg. A honlap átdolgozásakor erre is megoldást kellene találni.
  • A honlap célja nyilván az, hogy a munkássága iránt érdeklődők felvegyék Önnel a kapcsolatot. A jelenleg a nyitóoldal alján, nehezen megtalálható linket csak a nagyon elszántak találják meg.(Az új honlapcím(ek) mellé kellene egy „igazi” mailcím is.)
  • Rossz helyre került a linkgyűjtemény („Dolgok, amikkel még foglalkozom”. Ennek nem a nyitóoldalon a helye.
  • A forgalommérésre használt Sitemeter helyet valami komolyabb megoldás kellene – nem feltétlenül nyilvános. Egyébként a mostani mérésekből is látható, hogy az értékes tartalom ellenére elég kevesen látogatják a honlapot. A színházi honlap közösségi webhellyé alakítása valószínűleg sokat lendítene a forgalmon. A tervezői oldalon hasonló szerepet tölthetne be egy szakmai újdonságokkal, könyv- és linkajánlással foglalkozó blog.

Pécsi Ferenc
dotkommentátor


Áss még mélyebbre: állapotfémérés, statégia, szöveggyógyászat >>


Dotkommentár hírlevél - Feliratkoztál már?


Fatal error: Cannot re-assign $this in /var/www/dotkommentar.hu/php_classes/SYS-System.php on line 408