2006.09.20.
Tulajdonképpen minden szükséges információ szerepel ezen a honlapon, csak meg kell őket keresni. Megfelelő csoportosításuk sokat javíthat a honlap hatékonyságán.
Nemrég keresgéltem én is nyaraláshoz kiadó házat. Módszereimet felidézve először kiválasztottam a szimpatikus kinézetű ingatlanokat, megnéztem a részleteket bemutató fotókat, utána átfutottam a részletes leírást, ha eddig eléjutottam, megnéztem a pontos árat (e keresés kiindulópontja egy árkategória és hely szerint szűrés volt), végül pedig megkerestem, hogyan tudom felvenni a kapcsolatot a tulajdonossal.
A Naphajnal vendégház honlapjának nyitóképernyőjére kellene tehát egy-egy meggyőző fotó a házról és a kertről.
A kép alatt / felett / mellett (ez már a dizájn része) néhány mondatba le kellene írni a legfontosabb jellemzőket. Röviden, tömören, figyelemfelkeltően. (Mint egy reklámban).
NAGYON feltűnő helyen kell elhelyezni a rendeléshez szükséges e-mail címet és a telefonszámot. Nagyon fontos a jó elhelyezés, mert ezeknek az információknak az „elrejtésével” sok érdeklődőt el lehet veszíteni..
Kellene aztán még néhány menüpont:
- A vendégház (itt lehet részletezni, mi is „tud” a ház)
- Felszereltség (mi van – mi nincs)
- Galéria (ide kerülhet a többi kép)
- Programajánló
- Az Őrség (alapvető információk teljesen tudatlanoknak
- Linkek
Természetesen itt csak az irányt próbáltam megmutatni, a menüpontok számát és azok tartalmát részletesen ki kell dolgozni. (Itt jegyezném meg, hogy a nehezebben olvasható folyó szöveg helyett ahol lehet, érdemes felsorolást alkalmazni.)
Az itt felsorol alapvető információk mellett érdemes néhány egyszerű szolgáltatást is nyújtani.:
- Információkérő „űrlap”. Előfordulhat, hogy az érdeklődő nem a saját gépéről ír, nem áll rendelkezésére levelező program. Egyébként is vannak, akik szívesen használnak ilyen online „formanyomtatványt”
- A szabad / foglalt napok jelzése. Az érdeklődők és a szállásadó is felesleges munkától kímélheti meg magát, ha az interneten látható a vendégház foglaltsága. (Ehhez persze kell egy egyszerű program, illetve az, hogy a szállásadó rendszereses frissítse az interneten elérhető információkat.)
- Vendégkönyv. Az új látogatókat mindig érdekli az „elődök” véleménye, tapasztalata. Az egyik leghatékonyabb marketingeszköz, érdemes élni vele!
Pécsi Ferenc
ambulancia@dotkommentar.hu