2005.08.22.
Szép anyagot állított össze a Lilith Rendezvényszervező Kft., de nem jót. A sok általánosságot tartalmazó szöveg mellett mindössze néhány fotó alkalmas az érdeklődők meggyőzésére
Bevallom, már a nyitóoldalt nézegetve rosszat sejtettem. Alnyomat, sok szöveg (= „antiwebes” gondolkodás). Egyébként az enyhén filozofikus szöveg ellenére sem sikerül rájönnöm mi indokolta ezt a sajátos, a rendezvényszervezéshez nehezen köthető névválasztást…
Rosszérzésem a Köszöntő menüpontra lépve csak fokozódott. A „kézfogós” képet látva elhatároztam, hogy a egyszer majd írok egy cikket „12 motívum, amivel garantáltan tönkreteheted weboldalad” címmel. (Itt díszhelyen szerepel majd ez a kép, meg persze az is, ahol a szexbomba-asszisztens a számítógépnél ül, a Főnök pedig a válla fölött áthajolva ellenőrzi, hogy jól végzi-e a dolgát…)
Érzem én a két vezető (vagy a szöveget író szakember) igyekezetét, hogy valami eredetit mondjon, de sajnos ez nem jön át …„társakra leltem, akik hozzám hasonlóan hisznek az álmaikban, és abban is, hogy mindenki álma valóra válhat”… - írja az egyik ügyvezető. „…csapatunk hivatásának tekinti az Ön Álmának megvalósítását is” – rímel rá a másik. Tartok tőle, hogy hozzám hasonlóan az ügyfelek többsége nem álmokat akar, csak egy jól megszervezett sajtótájékoztatót, vagy ügyféltalálkozót. (Az ilyen szövegektől viszont álmos lesz.)
A Lilth Kft ennek ellenére a következő oldalon is csak „filozófiájával” traktál. Egy nyomtatott prospektusban mindez elmegy. Az ügyfél megtapogatja a jó minőségű papírt, észleli a minőségi kivitelt, örömmel konstatálja, hogy egy komoly céghez méltó igényes prospektust tart a kezében, de eszébe sem jut, hogy végigolvassa a szövegeket. A weben ez nem működik. Itt nincsenek töltelék szövegek, a gyanútlan látogató minden szövegről feltételezi, hogy valamilyen használható információt hordoz.
A Lilth honlapon a (remélt) konkrétumok haladva a Szolgáltatás menüben is csalódások érik az embert. A túl általános leírásoknak inkább egy rendezvényszervezési kislexikonban lenne a helyük. A lényeget végül a Referenciák menüpont alatt sikerült megtalálnom. Itt néhány jó nevű ügyfél komoly rendezvényéről találtam fotókat, amik minden „filozófiánál”, köszöntőnél meggyőzőbbek voltak. (Ügyetlenül készültek viszont a kicsinyített képek, rettenetes a minőségük.)
Csalódtam a Produkció és a Partnerek menüpontokban is. Nem értem, miért nem mutatták be a cég munkatársait? Miért nem ismerhettem meg azokat, akikre rábízom legértékesebb ügyfeleimet? Jó lenne volna tudni azt is, kik azok a partnerek, akikkel a Lilith Kft együttműködik
Kedves Lilith, úgy gondolom, hogy a weben sokkal konkrétabb, praktikusabb információkra vágynak az érdeklődők. Javaslom, hogy ne egy szép külsőt próbáljanak kitölteni tartalommal, hanem az ügyfelek számára fontos tartalom köré építsék fel a honlapot!
Dotkommentátor
ambulancia@dotkommentar.hu