Kreatív Online, 2005.04.25.
Honlapokat nézegetve gyakran az az érzésem, hogy a webre kirakott tartalom nem sokat nyer az internetes megjelenéssel, kerülhetett volna az szórólapra, hírlevélbe vagy céges brosúrába. A Kávéházak.hu azonban nem ilyen webhely, láthatóan a kávéházmánia és az internetes gondolkodás találkozása hozta létre.
Ha alábbi soraim elfogultnak tűnnének, az nem a véletlen műve, be kell ismernem, elfogult vagyok. Az elmúlt évben több olyan vállalati honlap-pályázat kiírásában és elbírálásában is részt vettem, amelyeket az MRSZ pályázatához hasonlóan – a Kirowski nyert meg.
Az új MRSZ-honlap konzervatív és elegáns, amolyan reklámszakmai portál. Hosszas fejtörés után sem sikerült rájönnöm, hogy mik is a fejléc bal oldalán látható színes cetlik, viszont úgy érzem, sehogy sem sikerült az MRSZ emblémájának integrálása ebbe a mozgalmas környezetbe. A Magyar Reklám című kiadvány előfizetésére buzdító szalaghirdetés amolyan „cipőt a cipőboltban” reklám, szerepe leginkább az, hogy egy kis életet vigyen a meglehetősen „szigorú” oldalba.

A menük ügyes elosztásának köszönhetően nem éreztem, hogy agyonnyomna a sok információ. A főmenüben valóban csak a fontos tartalmi-szakmai menüpontok kaptak helyet, a lap tetején elhelyezett kiegészítő menübe kerültek a segédfunkciók, a nyitóoldal aljára pedig azok a kötelező tudnivalók, amelyeket a normális látogató nem nézeget mindennap. A főmenüben több lenyíló menüpont is található, de ezek száma, a felkínált almenük mennyisége még elviselhető. Bár további menüszintek nincsenek, a honlap viszonylag könnyen áttekinthető, érdemes lenne egy honlap térképpel kiegészíteni a kínálatot.

A nyitóoldal leghangsúlyosabb eleme az MRSZ elérhetőségeit tartalmazó felület. Nem állítom, hogy szép, viszont nem lehet nem észrevenni. (Ellensúlyozásul viszont a belső oldalakon ez az információ csak az oldal alján levő „Kapcsolat” linkből érhető el.) Nem sikerült viszont rájönnöm, mire való az alatta (a Szavazás felett) található üres fehér négyszög.
A folyamatosan frissülő címlapon öt, egy hetesnél nem régebbi cikket is találtam. Megnyitásuk után sajnos kiderült, hogy ezek elég lazán kapcsolódnak az MRSZ tevékenységéhez, ráadásul mind az AIG (www.aig.org) anyagai. Úgy gondolom, hogy az oldalt a friss pályázatok és rendezvények mellett inkább más tartalomszolgáltatóktól átvett, a szakma számára releváns információkkal kellene megtölteni.
Sajnálattal látom, hogy bár technikai értelemben vannak itt fórumok, jóformán senki sem használja őket. Azt hiszem, itt lenne az ideje leszámolni a fórum-mítosszal. Ezek a közösségi felületek nálunk csak nagyon kevés helyen váltak a tudásmegosztás központjává.

A fórumhoz hasonlóan szinte minden portál-félén kötelező a szavazás. Annak idején, amikor azt az Internetto bevezette, (nálunk) ez forradalmian új interaktív megoldásnak számított. Ma már senki sem jön izgalomba, ha egy „szavazógépet” lát. Komoly forgalom és frappáns kérdések kellenek ahhoz, hogy bármi is kerekedjék a szavazásból.
Az új MRSZ webhelyen a mai elvárásoknak megfelelően szétválik a tartalom és a megjelenítés. Adott tehát a lehetőség, hogy a most létrejött, korszerű keretben rendszeresen frissüljön a mondanivaló. Várjuk!
- pollner -