2007.05.25.
A sok embernek szóló, centralizált honlapok ideje lejárt. Ma, a közösségi hálózatok hódítása idején múzeumi műtárgynak tűnik a legjobb szándékkal és igyekezettel készített, felülről vezérelt iskolai honlap is.
Kedves Tibor!
A honlapkészítésnek több szintje, rétege létezik. Ami az anyaggyűjtést illeti, a Herman Ottó gimnázium honlapja esetében nem panaszkodhatok. Tulajdonképen minden megvan itt, amit az ember elvárhat egy évkönyvtől. Nem tévedés, évkönyvet írtam, hiszen ez a honlap jelenlegi formájában nem más, mint egy internetre vitt évkönyv.
Leírhatnám, miért nem szerencsés a keretes szerkezet, miért nem jó köszöntővel kezdeni a honlapot, miért elavultak a lobogó zászlócskák, de nem teszem. Részben, mert ezeket előző vizsgálataim során már számtalanszor elmondtam, részben pedig azért, mert itt nem csak erről van szó.
A tanárok szeretik elmondani, hogy az iskola nem csak egy oktatógyár, hanem egy igaz közösség. Fogadjuk el, hogy így van. Akkor viszont a közösségnek egy igazi közösségi honlapra van szüksége.
Egy ilyen honlapon az igazgatóság csak az egyik szereplő. Képzeljünk el egy honlapot, ahol az igazgató blogot vezet az iskola helyzetéről, a nevelési elvekről, a "szomszédban" szerzett tapasztalatairól, a rendezvények felelősei a következő eseményekről. A szakkörvezetők a szakköreikről. A könyvtáros az új szerzeményekről... És természetesen saját felülete lehetne minden osztálynak (közös), de bármelyik diák is indíthatna blogot.
Máris hallani vélem az ellenvetéseket: „Csúnya, neveletlen, komolytalan tartalmak kerülnének fel és azt meglátná a külvilág?" Miért, most talán trágár, úszító feliratokkal van telefestve az iskola?
A saját névvel (nem ellenőrizetlen álnéven) belépő diákok nyilván tisztában lennének vele, mit szabad és mit nem egy iskolai honlapon. (Ebben segíthetné őket egy jól megírt „etikai kódex is.)
Talán leírni is felesleges, hogy egy ilyen honlapon bárki által közzétett tartalomhoz lehetne hozzászólásokat fűzni. Igen, az igazgatóéhoz is. Külön „klubot" kaphatnának a volt diákok is. Ők sem szakadnának végleg el az iskolától és az intézmény is több segítséget kaphatna az erősebben kötődő volt tanítványoktól.
Képek, videók feltöltése? Belső levelezés? Vendégkönyv? Belső fórum? Persze!
Lehetne persze javítgatni, szépítgetni a jelenlegi honlapon, de nem érdemes. El kell kezdeni egy új, mai, közösségi honlap építését. Természetesen ingyenes szoftverekkel, a közösség bevonásával. Lehetőleg még ma.
Üdvözlettel:
Pécsi Ferenc
dotkommentátor
Áss még mélyebbre: állapotfémérés, statégia, szöveggyógyászat >>

Dotkommentár hírlevél - Feliratkoztál már?