2006.02.10.
A természet ajándéka – hirdeti honlapján az „erdei termékeket” - főképpen gombákat - forgalmazó Vagoemt Kft. A honlap azonban nem a természet ajándéka, azért meg kell dolgozni. A Vagoemt, illetve a honlapot tervező ABBLENDE munkájának köszönhetően sikerült is egy megjelenésében nem túl egyéni, de korrekten működő honlapot összehozni.
A Vagoemt Kft honlapjának készítői semmi különöset nem találtak ki, inkább csak elkerülték a szokásos buktatókat. (Aki sok átgondolatlan honlapot látott már, tudja hogy ez egyáltalán nem kevés.)
A nyitóoldalon a legfeltűnőbb helyen szerepel a cég címe és telefonszáma. Magától értetődőnek tűnik, de naponta találkozunk olyan honlapokkal, amiken csak hosszas nyomozás után találhatók meg ezek az alapvető adatok. Mivel itt a statikus, bal oldali hasábba kerültek , a honlap böngészése során állandóan szem előtt vannak.
Ugyanennyire magától értetődő a honlap valamennyi belső oldala. Ezek az internetes gondolkodásnak megfelelően többrétegűek, a hivatkozások (linkek) mentén, érdeklődésünk szerint haladhatunk mélyebbre és mélyebbre.
A linkeknek köszönhetően minden különleges menüstruktúra alkalmazása nélkül valósul meg a menüpontok összekapcsolása is. Az egyes termékek ismertetése alatt ott a többi azonos kategóriába tartozó termék és a többi termékkategória linkje, a recepteknél a javasolt termék...
A honlap szerkesztői ügyesen felismerték, hogy nem szabad megrekedni a termékeik ismertetésénél. A már említett recepteken kívül szakkönyveket, külső linkeket,programokat is ajánlanak.
A honlap megjelenése igen egyszerű, a grafikai elemek alkalmazása következetes. Én a cégvezetés helyében nem ragaszkodnék a kissé gyermeteg logóhoz és gyorsan leszedném az oldal tetejéről a futó szöveget is. (Funkciótlan, újdonságértéke sincsen, februárban Békés Karácsonyt kívánni pedig egyenesen kínos.)Mindenképpen javasolnám a „képszerkesztőség” fejlesztését. Elég sok a gyenge kép a Fotók rovatban, megoldatlan a képek közötti mozgás is. (Az állandó kilépés-belépésnél már sokkal ügyesebb megoldások is léteznek.) Az egyébként ígéretes receptek meggyőző erejét is megsokszorozná egy-egy jól sikerült fotó.
Teljesen indokolatlannak tartom a cég szerénységét. A referenciák és viszonteladók csak nehezen fellelhetők. Mindenképpen érdemes lenne ezeket az információkat (mint a szarvasgombát) kitúrni a mélyebb rétegekből. Igen meggyőzően hatna egy-két konyhafőnök véleménye is!A továbblépés természetesen az online rendelés lehetne. Nem kell ennek feltétlenül azonnal nagy feneket keríteni. („Kosaras” vásárlás, kártyás fizetés.) Egy jól összeállított internetes megrendelőlap segítségével hamar kideríthető, hogy van-e valós igény az internetes gombászásra.
Pécsi Ferenc
dotkommentátor
Ez a diagnózis a hvh.hu Vállalkozó Szellem rovata számára készült.
A Honlap Ambulancia kihelyezett rendelése a kkv@dotkommentar.hu címen várja a jelentkezőket.

Dotkommentár hírlevél - Feliratkoztál már?