|
|
BizBlog
Az üzleti világ egyre inkább felfedezi a blogokban rejlő új lehetőségeket. A blogok üzletisednek, vagy az üzleti világ „blogosodik”?
Idehaza még a rendszeresen internetezők között is csak kevesen olvasnak, vagy írnak blogot, a média előszeretett helyezi a témát valahová a perverzió és a cyberbűnözés közé. Időközben a fejlett országokban egyre több vállalkozás integrálja a blogot egyéb eszközei közé.
Az itt olvasható összefoglaló egy korábbi előadásom vázlata. Bár korántsem tér ki az üzleti bloggolás valamennyi lehetőségére, véleményem szerint arra alkalmas, hogy felvázoljon néhány lehetséges irányt.
Blog business - Business blog
A „blog” és az „üzlet” fogalmak kétféleképpen is kombinálhatók.
1. Üzlet a blogban
Lehet, hogy te csak mostanában figyeltél fel rá, de a blog már évek óta létező valami. (A definícióktól most megkíméllek, de ha mégis kíváncsi vagy rá, akkor a történeti áttekintéssel és vegyes körettel elolvashatod „Blog: népi újságírás” című cikkemben) Üzleti szempontból azonban csak akkor vált érdekessé a dolog , amikor az elmúlt 2-3 évben a blogok (és a blogokat olvasók) száma hihetetlen gyorsasággal kezdett növekedni.
Természetesen egyre több emberben merült fel kérdés, hogyan lehetne a bloggolással pénzt keresni. Néhány lehetőség:
- Hirdetések elhelyezése a blogokon
- A hirdető által „sugallt” témák felvetése
- ”Bérbloggolás”
- Csatlakozás valamilyen hálózathoz (pl. AdSense)
- Hirdetések beépítése az RSS információkba
Mindez ma még leginkább csak elmélet, még blog-őshaza Amerikában sem lett ilyen módszerekkel senki sem (blog)milliomos. (A jelenlegi helyzetet jól jellemzi, hogy komoly hírnévnek örvend az a néhány úttörő , aki egyáltalán képes kizárólag bloggolásból megélni.)
Ígérem, szólni fogok, ha kiderül, hogyan lehet meggazdagodni a bloggolásból, de most a másik területre, az üzleti (vállalati) bloggolásra szeretnék koncentrálni.
2. Blog az üzletben
A bloggolásból ma még nehéz megélni, ugyanakkor a blogvilág eddig összegyűjtött tapasztalatai jól hasznosíthatók a vállalati (intézményi) kommunikációban is.
A vállalati bloggolás alapvetően kétféle lehet.: befelé irányuló, vagy kifelé irányuló
A befelé irányuló bloggolásnak is több formája létezhet:
- Faliújság blog – Lényegében azokat az emaleket helyettesítheti, amiket például a személyzeti (ha úgy jobban érted: HR) osztály szokott küldözgetni Mikulás, tűzvédelmi oktatás és csótányirtás ügyében
- Együttműködő (kollaboratív) blog - Jól használhatja egy közös munkán (lásd. projekt) dolgozó kisebb csapat. Természetesen ilyenkor valamennyi résztvevő írhat a blogba (szerzőként is, nem csak hozzászólóként)
- Tudás blog – A blog lehetőséget kínál a tudásnak a szervezeten belül történő megosztására
Persze, mindezt megteheted az intraneten is – feltéve hogy vállalatodnál működik ilyen és ez nem csak az infrastruktúrát jelenti, hanem egy élő belső kommunikációs csatornát. Sok helyen azonban nincs intranet, vagy az csak olyan centralizált belső hálózat, amin kizárólag a webmester tud anyagokat elhelyezni. A blog akár ki is egészítheti az intranetet, ha annak túl merev struktúrái nem illeszkednek a valós kommunikációs igényekhez
Kifelé irányuló blogok
- Kereskedelmi (sales) blog – Véleményem szerint a blogok közvetlen kereskedelmi alkalmazásának itthon még (finoman fogalmazva) nagyon korlátozottak a lehetőségei. Más a helyzet azokkal, akiknek célpiacuk valamelyik fejlett blogszférával rendelkező országban található.. Ők próbálkozhatnak kereskedelmi bloggal, de komoly esélyeik csak anyanyelvi szintű, naprakész nyelvtudással lehetnek.
- Kapcsolati blog - Egyik legjobb példája a vállalati kommunikációs szakember (vagy PR ügynök) újságírókat célzó blogja. Az oldottabb forma, a párbeszéd lehetősége, a visszakereshetőség mind segíthet abban, hogy az újságíró jobban „képbe kerüljön”. (A témára később még visszatérek) A kapcsolati blog számos más lehetőséget is kínál, ügyfélkapcsolatban, oktató-diák kommunikációban stb.
- Márkaépítő (branding) blog – Úgy gondolom, hogy a „blogfogyasztás” jelenlegi szintjén erre a blogtípusnak is a kereskedelmi blognál említettek érvényesek. Pontosabban: Korlátozottak a lehetőségek akkor, ha az ilyen blogok önállóan jelennek meg, ugyanakkor érdekesen bővíthetik a vállalati webhely (honlap) kínálatát. (A témáról bővebben írok majd a Blog és a többi kommunikációs csatorna c. „fejezetben.)
Mire jó a vállalati blog?
Segíthet a vállalati blog lehetőségeinek megértésében az a blog lehetsége céljai szerinti csoportosítás: (A CorporateBloggingBlog alapján)
- A téma szakértője - Egy jól megválasztott témával az adott terület szakértőjeként pozícionálhatod magad. Természetesen ezt erősen támogathatja a mögötted álló szervezet ismertsége, tekintélye is. A vállalat és a szakértő kölcsönösen erősítik egymás hitelességét. (A hazai blogok között egyelőre elvétve található csak szakértői blog.)
- Ügyfélkapcsolati blog - A blog személyes, informális jellege miatt rendkívül jól alkalmazható az ügyfelekkel, vevőkkel való kapcsolat ápolására.
- Médiakapcsolatok - A vállalati honlap 'sajtószoba' szekcióját pótolhatja, vagy egészítheti ki egy ilyen blog. Az újságíró saját igénye szerint szolgálhatja ki magát, nem kell passzívan várnia a vállalat sajtóközleményeire. Ráadásul a blog a szokásos sajtóanyagokhoz képest kevéssé formális lehet.
- Belső együttműködés
- Tudásmenedzsment - Ezekről az alkalmazásokról már szó esett a befelé irányuló blogok áttekintéénél
- Karrier - A vállalati (kifelé irányuló) blogok segítségével a jelentkezők jobban megismerhetik a vállalatot, felkészültebben jelenhetnek meg a felvételi beszélgetésen A toborzással foglalkozó szakemberek a szakértő-blogok vizsgálatával is kiegészíthetik információikat.
- Ötletek, termékek tesztelése - A blog informális jellege, az interaktivitás alkalmassá teszi félkész termékek, ötletek közreadására, vélemények kérésére.
- Jobb helyezés a keresőkben - A blog „mellékhatása” a keresők találati eredményeinek javulása. Mivel a Google és sok más kereső díjazza a gyakori frissítést, a kifele és a befele (az adott blogra) mutató linkeket, akár egy néhány hetes, aktív blog is jobb besorolást kaphat, mint egy évek óta működő vállalati webhely. (Egy vállalati weboldalba integrált blog magával „húzhatja” a céges oldalakat is.
A blog és a többi online kommunikációs csatorna 1
Talán segít az üzleti blog lényegének megértésében, ha összehasonlítjuk többi (internetes) kommunikációs csatornával.
Vállalati webhely (web site)
Ma már egy közepes vállalkozást is nehéz elképzelni saját weboldalak nélkül. Ezeknek többsége azonban nem több,mint jól-rosszul elkészített és a képernyőre „ragasztott” brosúra. A vállalati oldalak szövegei legtöbbször merevek, személytelenek, a kommunikáció egyoldalú.
Vállalati blog
- A vállalati blog lazább hangvételű és konkrét személyhez (személyekhez) kötődik.
- A tény, hogy létező személy szövegeit olvassuk, megélhetőbbé teszik az üzenetet.
- Az általában hosszú ideig változatlan vállalati oldalakkal szemben a blog gyakran frissül, érdemes gyakrabban visszatérni, tehát az olvasó szorosabb kapcsolatba kerül a vállalattal.
- A vállalati blog olvasója aktív részese lehet a kommunikációnak, hozzászólásaival a blog „társszerzőjévé válhat
A blog és a többi online kommunikációs csatorna 2
Fórum
A fórum látszólag sok hasonlóságot mutat a bloghoz, azonban több fontos különbség miatt eltérő helyzetben alkalmazhatók.
- A fórumon egy új téma elindítója kevéssé uralja a „topic” további alakulását. Könnyen megeshet, hogy már az első néhány hozzászólás teljesen új irányba téríti el a témát. A blog tulajdonosa maga szabja meg a bejegyzések irányát, az esetleges hozzászólások legfeljebb „oldalágként” jelennek meg.
- Míg a fórum törzsasztalhoz hasonlító, ahol gyakran fontosabb a hely és a jelenlévők személye, mint maga a téma, a tematikus blog inkább egy olyan szaküzlet, ahová a különleges áru (téma) és a szakszerű kiszolgálás (blogger) kedvéért mennek be a vevők
Folyt. köv...

Antikva.hu virtuális antikvárium
Azt hiszem senkit sem lep meg az állítás, hogy az internet a könyvkereskedelem ideális közegege. Igen, Amazon.com, nem is folytatom…
tovább»
A honlaptervezés 7 főbűne
A Honlap Ambulanciára beküldött honlapokon vizsgálatakor számos olyan ismétlődő tünet fordul elő, amelyekre eddig számtalanszor felhívtam már a figyelmet. Mindnyájunk kényelme érdekében ezeket szerezném itt újra összefoglalni. Ha itt-ott saját weboldalaidra ismernél, nem feltétlenül a véletlen műve...
tovább»
Portál habbal
Honlapokat nézegetve gyakran az az érzésem, hogy a webre kirakott tartalom nem sokat nyer az internetes megjelenéssel, kerülhetett volna az szórólapra, hírlevélbe vagy céges brosúrába. A Kávéházak.hu azonban nem ilyen webhely, láthatóan a kávéházmánia és az internetes gondolkodás találkozása hozta létre.
tovább»
Homepage? Felejtsd el!
Ma a legtöbb webhely a 90-es évek második felében kialakult és sokak által még mindig egyedül üdvözítőnek tartott információ-architektúrán alapul. A baj csak az, hogy ez figyelmen kívül hagyja az időközben átalakult információfogyasztási szokásokat.
tovább»
Személyesen
Rengeteg céges honlapon érződik, hogy készíttetői ugyan tudják, hogy honlapnak lennie kell, de fogalmuk sincs róla, mit is kezdjenek vele.
tovább»
Készül a Dotkommentár
Elkészült a Dotkommentár? Dehogy, csak a keret, most jön majd a "töltelék"! Az "Under Construction" tábla helyett inkáb azt írnám ki, ami régebben az építési állványokon volt olvasható: "Az építkezés alatt a kiszolgálás zavartalan!"
tovább»
Az egész országban havazik

Az ország 90 százalékában esik a hó. A havazás jelenleg a Dunántúlon a legerősebb, de az előrejelzések szerint a csapadékzóna fokozatosan észak-kelet felé húzódik, és várhatóan este 8 óra körül hagyja el az országot. Szlovéniában mínusz 30 fokot mérnek, de Franciaország és Olaszország is szenved a márciusi téltől.
tovább»
A honlap ambulanciától a webklínikáig
Egy kis meghüléssel nem kell azonnal orvohoz rohanni, de a komolyabb nyavalyákat nem lehet otthon kúrálni. Így van ez a honlapokkal is. Az egyszerűbb hibák az ambuláns kezelés után otthon gyógyithatók, de a komolyabb panaszok alaposabb kivizsgálást igényelnek.
tovább»
Korábbi cikkek:
|
|