Vissza a főoldalra
Címlap Tanácsadás Honlap ambulancia Blog A Dotkommentátor Kapcsolat
Dotkommentár
szolgáltatások

Dániai magyarok

2007.06.28.
Egy (számunkra) idegen kultúrába csöppent emberek próbálnak tanácsot adni azoknak, akik szintén arrafelé szeretnének próbálkozni. Közben persze építgetik a maguk közösségét is.

A Dániában munkát vállaló, vagy ott tanulni kívánó fiatalok segítése nem olyan terület, ahol hemzsegnének az erre vállalkozók. A Dániai Magyar Fiataloknak tehát nem az a dolga, hogy kitűnjenek a hasonló szervezetek közül. Elég, ha egy informatív, átlátható honlapot készítenek. Ez persze nem is olyan egyszerű.

A jelenlegi honlap legnagyobb hibája, hogy megjelenésében is túlságosan érdekes próbál lenni. A háttérnek használt „könyv", a falitáblára feltűzött gyűrött papír, a gemkapoccsal ferdén rögzített fotó már régóta nem figyelemfelkeltő újdonság, jópofa ötlet, csak lejárt sablon. Ma, amikor a nyomtatott világ és a tévé egyre inkább próbálja magára ölteni az internetes külsőségeket, teljesen felesleges szinte mentegetőzve megpróbálni egy régi világhoz kapcsolódni. Ezek a vizuális kellékek önmagukban is feleslegesek, ám még az oldalak letöltődését is rendkívül meglassítják.

Szerintem felesleges egy bonyolult honlappal bajlódni. Érdemesebb lenne inkább valamilyen blogszerűséggel próbálkozni. A népszerű nyílt forráskódú (ingyenes) szolgáltatások  (WordPress, Drupal) sokféle kész sablont, későbbi bővítésekre lehetőséget biztosító modult kínálnak, ugyanakkor lehetővé teszi állandó oldalak bekötését is. Ha viszont mégis saját oldal mellett döntenétek, akkor is érdemes lenne a megjelenést a blogok egyszerűsége felé elvinni.

Egy ilyen honlapon a látványról nem a grafikai keretnek, hanem a fotóknak és a videóknak kell(ene) gondoskodniuk. A jelenlegi honlapon nagyon kevés a kép. Ma már fillérekért lehet használható minőségű digitális fényképezőgépet kapni, tehát semmi sem indokolja ezt a „fukarságot” A képek bemutatásához olyan megoldást érdemes választani, ahol nem kell sokk kattintással túl "mélyre" lemenni egy-egy kép megnézéséhez. (Minél nehezebb hozzájutni egy online anyaghoz, annál nagyobb a vezsélye, hogy elfogy a látogató türelme.)

 Jól mutatna néhány videófilm is. Ezeket akár a YouTube-ra  (vagy valamelyik másik videómegosztóra) is fel lehetne tenni. A megfelelő kód beépítésével a felvétel ide is beágyazható, nem kellene viszont a helyigényes felvételek tárolásával bajlódni.

Nagyon hasznos lenne egy, a leggyakrabban felmerülő kérdésekre választ adó GY.I.K. (FAQ) gyűjtemény.

A fórum forgalma – nyilván az eleve kevés látogató miatt – meglehetősen gyér. Talán érdemes volna megpróbálkozni egy bloggal, ami valamelyik tag kinti életéről, beilleszkedésének problémáiról szólna.

A honlap forgalmának növelése érdekében feltétlenül javaslom az URL bejegyzését minden Dániával, külföldi tanulással és munkával kapcsolatos linkgyűjteménybe és „expatriate” fórumba.

Pécsi Ferenc
dotkommentátor


Áss még mélyebbre: állapotfémérés, statégia, szöveggyógyászat >>


Dotkommentár hírlevél - Feliratkoztál már?