Vissza a főoldalra
Címlap Tanácsadás Honlap ambulancia Blog A Dotkommentátor Kapcsolat
Dotkommentár
szolgáltatások

Bulihonlap

2006.07.02.
Képzeljük el, hogy kedvesünk születésnapjára meglepetés-bulit szeretnénk szervezni. Persze nem olyan pitit, amilyet a második emeleti két szoba személyzetisben tarthatnánk, hanem amolyan 300 főst, mesterszakáccsal, pincérekkel, zenekarral – ahogy azt kell..

A legtöbb civil halandónak persze fogalma sem lenne róla, hogyan is kezdjen bele a szervezésebe, a szerencsésebbek közül viszont biztos lenne, aki ráakadna a Buliszervező honlapra. A rátalálás öröme után azonban hamar rá kellene jönnie, hogy segítség helyett itt csak egy cégreklámot talál.

Néhány éve még kuriózum volt egy online utazási iroda, ma már komoly kutatómunkát igényel olyan weboldalt találni, ahol az utazónak nem magának kell összeállítani „ulticsomagját”. Nem hiszem, hogy a rendezvényszervezés sokban különbözne az utazásszervezéstől. Meg kell határozni a rendezvény idejét, helyszínét, a résztvevők számát, meg kell rendelni az ételt-italt, a programokat. Nos, a Buliszervező honlapon ezekből semmi sem valósult meg.

Tévedés már maga a választott formátum is. Az álló formátum eleve rosszul képes csak kihasználni a fekvő formátumú monitor felületét, nagyon komoly ok kell arra, ha valaki ilyen oldalt tervez. A vizsgált honlap esetében ilyen okot nem találtam. Szerencsétlen a méretezés is: az oldal a manapság legelterjedtebb 768 képpontos felbontás esetén „kilóg” a képernyőről, csak fel-le görgetéssel tekinthető át.

A nagy magasság oka nem a sok mondanivaló, az oldal 60 százalékát a cím és egy desszert fotója fogalja el. (A fotó a drabális banánnal és a sok gépi tejszínhabbal messze nem olyan erős, hogy képes lenne tartós élményt nyújtani a látogatóknak)

Mindezek után marad egy nagyobb névjegykártyányi felület arra, hogy a rendezvényszervező cég meggyőzzön róla: őket kell választanom. (Egyelőre nem sikerült)

>>A Rólunk menüben csupa általánossággal traktáknak. „Mindent megteszünk annak érdekébe”
Az „n” nyilván csak lemaradt, de a nyújtott információ nem ezért kevés... A két (mobil) telefonszám és az „info” e-mail cím bizalomerősítésnek nem elég. Milyen cég ez egyáltalán? Mióta működnek?Hol az iroda? Kikkel kerülök kapcsolatba? Ha ilyen személytelen ez az egész, miért nem intézhetek mindent online?

>> Áraink. Küldjünk e-mailt, kapunk részletes ajánlatot. (Attól tartanak, hogy a konkurencia megtudja az áraikat. Felesleges az aggodalom. A konkurencia elől úgysem lehet semmit sem eltitkolni, viszont ezzel a titkolózással sok ügyfelet elveszíthetnek.)

>> Helyszínek. A mutatós diasor egyetlen helyszín részleteit mutatja. Ebből elég nehéz választani.

>>Kiegészítők – Újabb általánosságok.

>>Referencia Az egyik legfontosabb menüpont helyett egy információkérő adatlapot találunk. Katasztrófa.

Az egész honlap csak néhány oldalból áll, viszonylag gyorsan végignézhető, de ez a néhány perc sokkal hosszabbnak érződik az idegesítő, de kikapcsolhatatlan zene miatt.

És még egy apróság: Egy rendezvényszervezőnek minden apró részletre ügyelni kell. Még arra is, hogy honlapjának referenciakérő űrlapján ne tegezze le másutt - helyesen - magázott ügyfeleit.

Dotkommentátor
ambulancia@dotkommentar.hu

Minden itt található tartalomra a Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el!-Így add tovább! 2.5 Hungary Licenc vonatkozik