2005.03.07.
A hagyományos sajtóetika lényeges tétele, hogy a hirdetéseket világosan és egyértelműen el kell választani a szerkesztőségi tartalomtól. Az ilyen elvek mentén készült lapot olvasva bárki könnyedén különbséget tesz az „igazi” tartalom és a grafikusan is jól elkülönített reklámok, illetve az „x-szes” (fizetett) cikke között.
Ez a hagyományos sajtóetika persze egyre inkább csak elmélet. A gyakorlat a bevételi kényszer egyre több szerkesztőséget bír korábban elítélt módszerek alkalmazására.
Nincs mit csodálkozni azon, hogy a hirdetőknek teljesen kiszolgáltatott internetes tartalomszolgáltatók többséges már nem is próbálkozik a kétféle üzenet szétválasztásával.
Sok értelme nem is lenne, mert a hagyományos sajtó által preferált ATL reklámok az interneten nem élnek meg. (Egy nemrég tartott kerekasztal-beszélgetésben John Battelle, a Wired és az Indutry Standard alapítója épp arról beszélt, hogy az internetnek köszönhetően viharos sebességgel növekszik a BTL hirdetésekből származó reklámbevétel. Csak egyetlen szegmense, a keresőmarketing négy év alatt a semmiből 4 milliárd dolláros üzletté nőtt fel!)
Fokozatok persze vannak. Mégis talán a legundorítóbbak a cikk szövegében talált kulcsszavakra épülő hirdetések. Az IntelliTXT rendszer által mérgezett szavakat a gyanútlan olvasó normális linknek hiszi, de ha azonban a kurzor az ilyen szavak fölé kerül, azonnal megjelenik a hirdetés. Bosszantó, mert nem csak tolakodó, de még a szöveg egy részét kitakarva lehetetlenné teszi a továbbhaladást. (Ha nem tudod, miről van szó, nézd meg a Computerweekly.com webhelyet)
Az IntelliTXT utálatában gyorsan közös nevezőre jutottak az olvasók és az újságírók. Utóbbiak joggal érzik úgy, hogy az ő munkájuk eredményén rontanak az erőszakos reklámok, ráadásul az olvasókban az a gyanú is felmerülhet, hogy szövegeikbe szándékosan szövik bele a fizetős kulécsszavakat.
A tartalomszolgáltatók egyelőre még óvatosak, a 400 körüli IntelliTXT-felhasználó között alig akad Nagy Név. A legismertebb közülük a Forbes.com, decemberben döntött úgy, hogy felhagy a rendszer alkalmazásával. Néhány hete a New York Post keltett nagy vihart az IntelliTXT bevetésével. A nagy felhördülés után kiiktatták ezeket a hirdetéseket, azt állítva, hogy próbálkozásuk csak teszt volt. (Élesben, a webes kiadásban…)
Doug Stevenson, az IntelliTXT mögött álló cég vezére azzal nyugtatja a nyugtalankodókat, hogy a kulcsszavakat kiválasztása a kész szövegből, automatikusan történik, a szerkesztőség ezt nem befolyásolja. Nehéz eldönteni, hogy ez mos megnyugtató, vagy még inkább nyugtalanító?
Nincsenek illúzióim. Folyamatosan növekszik az igény a jól eladható internetes hirdetési felületek iránt. Ott az a sok-sok betűkre pazarolt értékes négyzetcentiméter – nem maradhat parlagon!
Korábbi blog-bejegyzések az E-média blogon >>