Lassan három éve, hogy megkezdődött a rendelés a Honlap Ambulancián. Azóta rengeteg jelentkező honlapját vizsgáltam meg és remélem, hogy többségüknek segírteni is tudtam. Most fordulóponthoz érkezett az Ambulancia működése.
Az utóbbi időben egyre kevesebb időm jut az ingyenes elemzések írására, egyre hosszabbra nyúlik a várólista. Hosszas vívódás után úgy döntöttem, hogy átmenetleg szüneteltetem az új "betegek" fogadását.
Továbbra is segíteni kívánom azokat, akik szeretnének javítani honlapjukon, de nem tudják, hogy fogjanak hozzá. A jövőben is közreadok a honlapstratégiával, tervezéssel, honlapstruktúrával, infomációs architektúrával foglalkozó cikkeket és gondolkodom a folytatás mikéntjén is.
A rendelésre eddig jelentkezetteket persze nem hagyom cserben, idővel megviszgálom honlapjukat. IDŐVEL. A várólista jelenlegi állása szerint a legfrissebb jelentkezők még akkor is csak valamikor az év végén kerülnek sorra, ha minden héten elkészülök egy elemzéssel. (Az utóbbi időben nem tudtam tartani ezt a tempót és naptáramat elézve erre a következő hónapokban sincs túl sok esély.)
Azok számára, akik nem tudnak várni, akiknek sürgősen honlapelemzéshez kell jutniuk, több megoldást is szeretnék kínálni:
1. Aki a nem bírja kivárni a sorát, aukción vásárolhat magának a honlapelemzést. A kikáltási ár lényegesen alacsonyabb, mint a szolgáltatás szokásos, "listaára".
2. Aki a Honlap Ambulancia kritikáinál alaposabb, a honlap több részletére kiterjedő elemzére vágyik, természetesen válogathat a Dotkommentár üzleti szolgáltatásai között. (A Honlap Ambulancia várólistáján szereplők 10 százalék kedvezményt kapnak!)
A Honlap Ambulancia - mint anyag- nem vész el, csak átlakul!
Pécsi Ferenc Dotkommentátor
Eseménymenedzser
[2008.01.16.]
Fontos, hasznos feladatot vállalt fel az Open Gate Hungary Kft, amikor évekkel ezelőtt elindította az Eseménymenedzser.hu portált. Azóta azonban sokat változott a világ, az emberek másképpen szerzik be információikat, mint korábban. Ehhez előbb-utóbb ennek a honlapnak is alkalmazkodnia kell.
tovább»
Knáb panzió
Hálás, ugyanakkor nehéz feladat honlapot készíteni egy szállodának,
vagy panziónak. Egyre több ember számára természetes, hogy az internet
segítségével keres és foglal szállást, ugyanakkor egyre nehezebb olyan
honlapot készíteni, ami gyorsan áttekinthető, jól kezelhető, ugyanakkor
érdekes és egyéni is. tovább»